Kutatási tevékenységek:
Előmunkálatok Laonikos Chalkokondylés történeti művének kritikai kiadásához
Előmunkálatok Laonikos Chalkokondylés történeti művének kritikai kiadásához
Részletes kutatási terv
1. Háttér, megoldandó problémák
Laonikos Chalkokondylés és történeti műve
Laonikos személyéről keveset tudunk. Athénban született 1423 és 1430 között és 1490 körül halt meg, de élete java részét valahol az Égei-tenger térségében töltötte. Tanítványa volt a neoplatonista filozófus Gemisthos Pléthónnak. Tíz könyvből álló történeti műve (Ἀπόδειξις ἱστοριῶν) az 1298 és 1463 közti eseményeket tárgyalja. Laonikos elsődleges célja a bizánci birodalom bukásának és a törökök felemelkedésének bemutatása volt. Műve hitelességének értékét növeli, hogy közvetlenül felhasználta a török levéltári forrásokat, így pontos képet rajzolhatott a korai török birodalom intézményeiről. A történeti mű egyik mintaképe a Hérodotos által megörökített görög-perzsa háború lehetett, de a szónoki beszédek gyakori közbeiktatása és általában a mű nyelve (attikai nyelvjárás) Thukydidés hatását mutatja. Laonikos gyakran tesz terjedelmes néprajzi kitérőket (germánok, oroszok, dél-szlávok stb.). Szemléletét az előjelekkel és jóslatokkal kapcsolatos babonás hit jellemzi. A mű leggyengébb pontja a kronológiai adatok viszonylagos hiánya.
A Laonikos-kiadások áttekintése
Bár Laonikos művének editio princepse viszonylag későn jelent meg, kiadója mindössze három vatikáni kézirat alapján állította össze a szöveget, melyhez kritikai apparatust nem mellékelt (J. B. Baumbach: Historiae Byzantinae scriptores tres. Genevae 1615). Érdekesség, hogy a görög szövegnél előbb vált ismertté a latin fordítás (C. Clauser: Laonici Chalcondylae Atheniensis De origine et rebus gestis Turcorum libri decem nuper e Graeco in Latinum conversi Conrado Clausero Tigurino interprete. Basilea 1556). Két további kódexet vont be a vizsgálatba a szöveget a párizsi corpusban kiadó, de apparatust szintén nem közlő francia kutató, Fabrot (Ch. A. Fabrot: Laonici Chalcocondylae Atheniensis historiarum libri decem. Paris 1650), majd egy újabb kódexet figyelembe véve tette közzé Bekker a bonni corpusban a maga változatát (I. Bekker: Laonici Chalcocondylae Atheniensis historiarum libri decem. Bonn 1843). Mai szemmel tekintve aligha túlzás azt állítanunk, hogy valamennyi kiadás színvonala messze elmarad a kívánatostól.
Darkó Jenő Laonikos-kiadása
Bizánc magyar kutatói az önálló bizantinológia tudományszakának megszületésétől fogva elsődleges feladatuknak tekintették a magyar történelemre vonatkozó görög nyelvű emlékek, a magyarsággal kapcsolatos bizánci történeti források feldolgozását. Ez a fajta „helyi érdekű” kutatási irány a magyar bizantinológusok szövegkiadói tevékenységében is világosan kimutatható. A sorba illeszkedik Darkó Jenő Laonikos Chalkokondylés szövegkiadása is, melynek megítélése jóformán már a harmadik kötetének megjelenése óta vita tárgya.
Darkó Laonikos-kiadásának első kötete, mely rövid bevezetés (p. V–XV) mellett a kézirati hagyomány áttekintését (p. XVI–XXVI) és az első négy könyv kritikai apparatusszal ellátott szövegét tartalmazta, 1922-ben jelent meg (Laonici Chalcocandylae Historiarum demonstrationes. Ad fidem codicum recensuit, emendavit, annotationibusque criticis instruxit E. Darkó. Tomus I. Praefationem, codicum catalogum et libros I–IV continens. Budapest 1922. XXVI, 206 p). Egy évvel később megjelent a második kötet is (Laonici Chalcocandylae Historiarum demonstrationes. Ad fidem codicum recensuit, emendavit, annotationibusque criticis instruxit E. Darkó. Tomi II. Pars prior libros V–VII continens. Budapest 1923. 146 p), végül néhány év múlva napvilágot látott a Laonikos-kiadás harmadik, befejező kötete (Laonici Chalcocandylae Historiarum demonstrationes. Ad fidem codicum recensuit, emendavit, annotationibusque criticis instruxit E. Darkó. Tomi II. Pars posterior libros VIII–X continens. Budapest 1927. 147–364 p).
Mivel az új Laonikos-kiadás régóta desideratumnak számított, nem meglepő, hogy a megjelenése széleskörű nemzetközi érdeklődést váltott ki, melynek leginkább érzékelhető jele a könyvről készült ismertetések szokatlanul nagy számában mutatkozik. Bár a tudományos közvélemény jelentős része egyértelmű elismeréssel szólt Darkó munkájáról, a többség lelkesedését nem mindenki osztotta. A legélesebb, hasonló vitában már-már példátlanul kemény hangot a fiatalabb honfitárs, Moravcsik Gyula ütötte meg, aki szerint Darkó „hosszú évtizedes munkásságának eredménye nem elégíti ki a vele szemben támasztható igényeket” (Moravcsik Gy.: EPhK 52 (1928) 23–28). Ezek után a harmadik kötetről adott bírálatok helyenként már érezhetően Moravcsik véleményét támogatják. Darkó Laonikosa, a kiadás számos erénye ellenére ma már kétségtelenül elavultnak tekinthető.
Összegzés
Az utóbbi időben Laonikos iránt mutatkozó kiemelt érdeklődés (N. Nikoloudis: Laonikos Chalkokondyles. A Translation and Commentary of the Demonstrations of Histories. Book I-III. Athens 1996; A. Kaldellis: Laonikos Chalkokondyles. The Histories I-II. Dumbarton Oaks 2014) ellenére a szövegnek újabb kiadása a mai napig nem jelent meg, a kézirati hagyomány egyes kérdései bizonytalanok, a szerző életrajza és működése változatlanul nem tisztázott, nyelvhasználatának és stílusának pontos leírása kidolgozásra vár.
2. Hipotézis, kulcskérdések, a projekt célkitűzései
Kézirati hagyomány
Laonikos történeti műve harminckét kéziratban maradt fenn teljes vagy töredékes formában, melyek közül Darkó a szöveg megállapításához mindössze huszonhat kéziratot dolgozott fel. Darkó nem ismerte a British Libraryban őrzött kéziratot (Add. MS 36670), a müncheni Universitätsbibliothek kódexét (Ms 357), melyet manapság az egyik mértékadó kéziratnak tartanak, valamint nem tudott az athéni (Loberdou 239) és a madridi (RB Upsilon I. 06) kódexról, továbbá a vatikáni könyvtár két, az egyes könyvekből kivonatokat tartalmazó kéziratáról (Vat. gr. 1408 és Vat. gr. 1890).
A szöveghagyomány részletes vizsgálata alapvetőnek látszik az új Laonikos-kiadás szempontjából. Elsődleges célunk, hogy kollacionáljuk a fentebb említett kódexek változatait és lehetőség szerint új olvasatokat találjunk. Feladatunknak tekintjük a kéziratos hagyomány lehetőség szerint teljes feltérképezést. Bár a korábban már vizsgált kéziratok új ellenőrzése is szolgáltathat pontosabb eredményeket (különös tekintettel a nyolc párizsi kéziratra), nagyobb hangsúlyt szándékozunk fektetni a londoni és a müncheni kéziratra.
Interpolációk
Számításba kell vennünk azt is, hogy a ránk maradt Laonikos-szöveg több helyen interpolációt tartalmaz. Darkó a IX. könyvben két, a Trapezunti Császárság történetének fontos eseményeit tárgyaló szakaszt minősített későbbi betoldásnak (IV. Ióannés felkelés apja, IV. Alexios ellen; Junayd sejk támadása Trapezunt ellen; Trapezunt eleste 1461-ben). Más kutatók amellett érveltek, hogy az ibériai (grúz) kitérő szintén interpoláció (lásd pl: H. Ditten: Der Rußland-Exkurs des Laonikos Chalkokondyles. Berlin 1968), újabban pedig Kaldellis véli úgy, hogy egy negyedik, Anna Komnéné sorsát bemutató szövegrészlet is kései betoldás lehet (A. Kaldellis, The Interpolations in the Histories of Laonikos Chalkokondyles, GRBS 52, 2012, 259–283).
Tárgyalni kívánjuk az említett, a mű keletkezési idejét is érintő problémás szöveghelyeket.
Stílus és nyelv
Laonikos történeti művének nyelve köztudottan nehezen érthető. Stílusa homályosságát részben a sűrítési technika (a főnévi igenév használata, elvont vagy igetőből képzett névszók ragozott igealakként történő használata, semlegesnemű melléknév elvont főnévként való alkalmazása főnevesítéssel stb.), részben a kihagyásos szerkezetek (mondattani szempontból nélkülözhetetlen elemek elhagyása) okozzák. Mindez időnként még az anyanyelvi beszélő számára is megnehezítette a szöveg megértését.
Mivel a grammatikai rendhagyóságokat korábban a kézirati hagyomány pontatlanságainak és másolói hibáknak tulajdonították, a szöveget a klasszikus nyelvi norma szerint javították. A számos coniectura többsége azonban feleslegesnek látszik, ha figyelembe vesszük, hogy Laonikos magát a görög történetírói hagyomány örökösének tekintette. Leginkább Thukydidés tartozott a mértékadónak és utánzásra érdemesnek tartott szerzők közé. A párhuzamok a szövegszerű egyezésektől kezdve, a kölcsönzött motívumokon át a szerkesztési hasonlóságokig kimutathatók.
Hogy pontosan helyreállítsuk Laonikos szövegét, figyelembe kell vennünk, hogy a bizáncitörténetíró ezeket a grammatikai(anakoluthia, brachylogia), szintaktikai(igemódok és igeidőkhasználata, szórend) és lexikális(köznyelv, jövevényszavak) sajátosságokat modellnek tekintette. Utánzási technikája leírásához felkívánjuk használni saját, korábbi Thukydidés-kutatásaink eredményeit.
3. Valószínűsített eredmények
A kutatómunka elvégzése számos részeredménnyel járulhat hozzá (1) Laonikos Chalkokondylés történeti művének új, a modern szövegkiadói elveknek megfelelő kiadásához. Elsősorban a szöveghagyománnyal (korábban nem vizsgált kéziratok elemzése, javaslatok az eltérő olvasatokkal összefüggésben), valamint a szerző nyelvhasználatával, stílusával kapcsolatban várható tudományos újdonság.
A Laonikos-szakirodalom lehetőség szerint teljes feldolgozásával nagyobb terjedelmű tanulmányban kívánjuk bemutatni (2) Laonikos és irodalmi előképei (Thukydidés) szövegszerű kapcsolatait, mely egyben fényt vethet a (3) kései bizánci historiográfia irodalmi forráshasználatának gyakorlatára, módjára és céljára. A nagy hagyományokkal rendelkező magyar bizantinológia a (4) a Laonikos-szöveg magyar történeti vonatkozásaival kapcsolatos kutatások eredményeiből gazdagodhat, melynek keretében várható egy (5) szemelvényes Laonikos-fordítás is.
A kiadás előkészítése és a kutatás valamennyi fentebb felsorolt szempont szerint nemzetközi szinten is hiánypótló jellegénél fogva indokolt.
2012. szeptember 1. – 2015. augusztus 31.
Thukydidés bizánci-recepcióját vizsgáló kutatásunk – a pályázatunkban megfogalmazott főbb irányok szerint – három szűkebb részterületre osztható. Ennek megfelelően célkitűzéseink között szerepelt a thukydidési mű szöveghagyományának elemzése (különös tekintettel az ún. „másodlagos” szöveghagyományra: papiruszok, scholionok, életrajzi hagyomány), Prokopiosnak (mint Thukydidés bizánci követőjének) és életművének értékelése, valamint a klasszikus kori és a bizánci historiográfia általános viszonyának feltérképezése.
Pályázatunk kutatási tervében a valószínűsített eredmények között vélelmeztük, hogy „a kutatómunka elvégzése számos részeredménnyel járulhat hozzá a (1) Thukydidés-kutatáshoz. Elsősorban a szöveghagyománnyal (egy-egy kézirat elemzése, a Thukydidés-papiruszok feldolgozása, javaslatok a loci corrupti-hoz), valamint a fordításokkal kapcsolatban várható tudományos újdonság.”
A munka során elvégeztük a bécsi Vind. hist. Gr. 33 és Vind. suppl. 90 gr. 44, a madridi MS 4561, a heidelbergi Cod. Pal. Gr. 252, a müncheni Cod. Gr. 430, a párizsi Suppl. Gr. 256 és Suppl. Gr. 607 kéziratok teljes vagy részleges kollacionálását, különös tekintettel a korábban kevésbé figyelembe vett Markellinos-féle életrajzra, illetve a scholionokra. Összegyűjtöttük és csoportosítottuk a papiruszon fennmaradt Thukydidés-töredékeket, beleértve a szerző személyével foglalkozó „életrajzi” papiruszokat. Áttekintettük a Thukydidés-mű teljes és szemelvényes latin fordításait.
Eredmények
1) Elemeztük a ma Heidelbergben őrzött, a Thukydidés-kiadásokban hagyományosan E jelzettel ellátott kézirat, a Codex Palatinus Graecus 252 scholionjait, elsősorban a híres-hírhedt metrikus scholionokat. A kézirat feltehetően a konstantinápolyi császári könyvtár egyik scriptoriumában készülhetett, valószínűleg a IX. század második, esetleg a X. század első felében. A kódex Thukydidés történeti műve mellett tartalmazza a Markellinosnak tulajdonított, valamint egy névtelen szerzőtől származó Thukydidés-életrajzot is. A részletesen vizsgált mintegy ötven, iambikus trimeterben írott széljegyzet a XII. században működő költő és grammatikus, Ióannés Tzetzés (kb. 1112–1185) kezétől származik. A scholion-gyűjtemény egyes darabjait a tinta azonossága, az íráskép megegyezése, az azonos versforma, valamint az egységes stílus (támadó hangvétel, ismétlődő fordulatok) köti össze. A szerző azonosítása mellett szól, hogy a scholionok írója többnyire ugyanúgy egyes szám harmadik személyben nyilatkozik magáról, ahogy Tzetzés is szokott; hasonlóan hangsúlyozottan határolódik el a befolyásos értelmiségi köröktől, mint Tzetzés; továbbá előszeretettel használ Tzetzésre jellemző kifejezéseket. Feltűnő, hogy a kommentátor amellett, hogy javítja a másoló nyelvi hibáit, saját maga is hibátlan helyesírással ír: gyakran használja a szóhatárok jelölésére szolgáló diastolé-t, az összetartozó egységekre figyelmeztető hyphen-t. A Tzetzés-scholionok nagyobb része nehezen érthető: a rejtélyes célzások, félig kifejtett gondolatok, szándékoltan talányos szimbólumok sokszor teszik szinte megfejthetetlenné az amúgy is pregnáns szöveget. Tzetzés megjegyzései ennek ellenére több szempontból is figyelemreméltóak. Irodalmi értékük szerzőjük széleskörű műveltsége miatt jócskán meghaladja a műfaj átlagos színvonalát, formájuk pedig, a verses forma nemcsak, hogy kifejezetten különlegesnek mondható, hanem voltaképpen teljesen idegen a műfajtól. A scholionok tanúsága alapján ugyanakkor az is nyilvánvalónak látszik, hogy Thukydidés műve csak ürügyül szolgált arra, hogy Tzetzés kifejthesse saját véleményét, ízlését, meggyőződését – olykor dühösen, olykor ironikusan.
2) Részletesen foglalkoztunk Thukydidés antik életrajzi hagyományával. Beható vizsgálat tárgyává tettük a néhány Thukydidés-kézirat elején hagyományozott Markellinos-féle életrajzot, tisztázni igyekeztünk annak lehetséges forrásait, a szöveggel kapcsolatban – a teljes szakirodalom áttekintése után – kritikai észrevételeket tettünk, melyek részben tartalmi, részben paleográfiai jellegűek. Utóbbi szempont szerint részletesebben vizsgáltuk az életrajz 16. fejezetét, ahol javaslatot tettünk egy, a szöveg értelmét helyreállító új olvasatra (μὴ ἀγνοῶμεν δὲ τοῦτο ὅτι Ὄλορος ὁ πατὴρ αὐτῷ ἐστί· τῆς μὲν πρώτης συλλαβῆς τὸ ρ ἐχούσης, τῆς δὲ δευτέρας τὸ λ, <οὐκ Ὄρολος·> αὕτη γὰρ ἡ γραφή, ὡς καὶ Διδύμῳ δοκεῖ, ἡμάρτηται. ὅτι γὰρ Ὄλορός ἐστιν, ἡ στήλη δηλοῖ ἡ ἐπὶ τοῦ τάφου αὐτοῦ κειμένη, ἔνθα κεχάρακται Θουκυδίδης Ὀλόρου Ἁλιμούσιος). A kutatás során elkészítettük és közöltük valamennyi antik Thukydidés-életrajz jegyzetelt fordítását.
3) Az életrajzi hagyományhoz kapcsolódó szövegkritikai vizsgálatot végeztünk a POxy 1800 jelzetű oxyrhynchosi papirusztöredéket illetően. Kimutattuk, hogy frg. 2, col. II szövegkiadásának παῖ[ς δ’ Ὀ]λόρου olvasata több szempontból is kifogásolható, helyette – a közel száz éves tudományos közmegegyezést cáfolva – a πα[τρὸς Ὀ]λόρου olvasatot javasoltuk, mely betűszámban is megfelelőnek látszik, ráadásul ugyanez a szókapcsolat szerepel a Markellinos-féle életrajz szövegében is.
4) Szövegkritikai elemzést végeztünk Thukydidés VI. könyvének, a Szicília lakóiról és városairól szóló történeti bevezetésnek (Sikelika) néhány szöveghelyével kapcsolatban. A szakirodalom teljes áttekintését követően a szóban forgó locusokat (VI, 6, 1–2) megvizsgáltuk paleográfiai, lexikográfiai, stilisztikai szempontok szerint, majd javaslatot tettünk a pontos olvasatra (VI, 6, 1: τοῖς προσγεγενημένοις ξυμμάχοις), illetve azonosítottuk a szövegben konkrét megnevezés nélkül szereplő szövetségesi kapcsolatokat (Egesta és Leontinoi).
5) Részletesen elemeztük a Thukydidés II. könyvében olvasható Periklés-féle halotti beszéd (epitaphios logos) néhány fejezetét (II, 37–39). A hagyományos értelmezéssel (athéni demokrácia dicsérete) szemben kimutattuk, hogy a Periklés-beszéd korántsem tekinthető egyértelmű dicséretnek, sokkal inkább egy, a politikai berendezkedés hibáinak is tudatában lévő személy valós alapokon nyugvó, helyenként keserűen irónikus megnyilatkozásának. A mondanivaló hangsúlyozását a halotti beszéd keretes szerkezetbe illesztése is elősegíti. Erre mutat egyrészt a terjedelem: az első és a harmadik Periklés-szónoklat egyaránt 5-5 fejezetet tesz ki, míg a központi helyen található halotti beszéd 12 fejezetből áll. Másrészt a műfaji különbségek is a keretes szerkesztés mellett szólnak. A hagyományos meghatározás szerint ugyanis az első és a harmadik beszéd symbuleutikos logos vagyis népgyűlés előtt mondott tanácsadó beszéd, míg a halotti beszéd az epideiktikos logos vagyis a bemutató beszéd tágabb műfaji keretei alá tartozik.
6) A Thukydidés-szakirodalom feldolgozásának részeként kritikát közöltünk egy, a Thukydidés-kutatás újabb irányait bemutató, a szerző utóéletét több aspektusban vizsgáló, angol nyelvű tanulmánygyűjteményről.
Fenti munka elvégzése során világossá vált számunkra, hogy újabb Thukydidés-kézirat(ok) előkerülése híján a hagyományt alapjaiban megrendítő, a szöveget lényegesen megváltoztató olvasatokra nem számíthatunk, valamint hogy a Valla-fordítás feldolgozottsága a külföldön hozzáférhető szakirodalmi anyag alapján érdemben szintén nem gyarapítható.
Ugyancsak a kutatási tervben úgy fogalmaztunk, hogy „a Prokopios-szakirodalom lehetőség szerint teljes feldolgozásával nagyobb terjedelmű tanulmányban kívánjuk bemutatni (2) Thukydidés és Prokopios szövegszerű kapcsolatait, mely egyben fényt vethet a (3) korai bizánci historiográfia irodalmi forráshasználatának gyakorlatára, módjára és céljára.”
A munka során feldolgoztuk Prokopiosnak a magyarországi könyvtárakban elérhető másodlagos irodalmát, külföldi kutatóútjaink során pedig jelentősen kiegészítettük az anyagot a bécsi és párizsi könyvtárakban elérhető szakirodalommal.
A két mű szerkezeti sajátságainak összevetése után a párhuzamos elemeket részletesebben is megvizsgáltuk, a számos azonos motívumon túl számos szövegszerű párhuzamot is találtunk.
Eredmények
1) Megerősítést nyert, hogy mind Prokopios, mind általában a bizánci historiográfia kiemelt jelentőséget tulajdonított Thukydidés életművének, ugyanakkor több, hasonlóan egyértelmű bizonyítékát találtuk Hérodotos és Plutarchos hatásának, de Arrhianos-reminiszcenciák is kitapinthatóak.
2) Újabb érveket hoztunk amellett, hogy a korai és kései bizánci történetírásra egyaránt jellemző vonás a tudatosan atticizáló nyelvhasználat, a mintának tekintett elődök szoros, szövegszerű követése, mely nem plagizálásnak minősül, hanem a nagyközönség kimondott elvárása történetíró felé.
3) A bizánci történetírás (és irodalom) általános jellegéről megállapítottuk, hogy az utánzásban (mimésis, imitatio) egy magasabb elv jelenik meg, a cél a klasszikus örökség megszakítatlan fenntartása. Minden forrás, ami rendelkezésre áll, minden gondolat, amit egyszer írásban már lefektettek, minden történet, amit egyszer már elmondtak, minden nyelvi lelemény, amit egyszer már felhasználtak, egyszóval a teljes irodalmi örökség közkincsnek számít, amit az író szabadon átvehet, alakíthat és tovább formálhat.
4) Egy irodalmi motívum (ostromleírás) kapcsán részletesen megvizsgáltuk, hogyan jelenik meg az utánzás a gyakorlatban. Thukydidés leírását tekintettük alapszövegnek (Plataiai ostroma, II, 2–6, 71–78, III, 20–24, 52–68), majd áttekintettük a leírást szövegszerűen is felhasználó szerzők, Dexippos, Priskos, végül Prokopios megfelelő locusait. Utóbbinál kimutattuk, hogy a szövegszerű egyezések mögött szerkesztésbeli párhuzamosság is megfigyelhető: mindkét szerző az annalisztikus szerkesztésnek megfelelően tördeli az eseményeket, mindketten szónoki beszédek közbeiktatásával élénkítik és késleltetik a cselekményt, mindketten élnek a fokozás stilisztikai eszközével.
5) Thukydidés hatása nemcsak a korai, hanem a késő bizánci historiográfia képviselői között is kimutatható. Laonikos Chalkokondylés történeti műve kapcsán megvizsgáltunk néhány, a szerző kézirati hagyományát, szövegkritikai kiadását érintő problémát, különös tekintettel annak magyar vonatkozásaira és megítélésére.
6) A szakirodalmi feldolgozás részeként kritikát közöltünk egy, a Thukydidés-recepció egyik fontos hellénisztikus kori szerzőjét, Arrhianost bemutató monográfiáról.
A pályázat kutatási tervében a várt eredmények között említettük, hogy a „nagy hagyományokkal rendelkező magyar bizantinológia a (4) Prokopios-kutatások eredményeiből gazdagodhat”.
A munka során – a fentebb felsorolt, részben Prokopios műveihez is kapcsolódó kutatás mellett – a szakirodalom feldolgozásával áttekintettük a prokopiosi életmű kutatásának pillanatnyi helyzetét. Kísérletet tettünk az egyes művek keletkezési sorrendjének megállapítására. Bemutattuk, hogy a szerző egyes művek esetében hogyan használta fel és építette be saját világképébe az örökölt antik irodalom motívumait, valamint milyen technikával formálta át saját mondanivalójának megfelelően az elődeinél talált szerkezeti és tartalmi mintákat.
Eredmények
1) A teljes Prokopios-kronológia bizonytalansága miatt a művek keletkezési ideje kizárólag relatív, egymáshoz viszonyított sorrendben állapítható meg. A háborúk (= B) című mű nagyobb egységet alkotó első hét könyvéről megállapítottuk, hogy a perzsák (B I–II), a vandálok (B III–IV) és a gótok elleni háborúk (B V–VII) történetét helyszínek szerint és kronológiai rendben, a gót háború tizenhatodik évéig (550) bemutató könyvek együttesen kerültek kiadásra, valószínűleg 550/551 körül. A korábbi könyvekhez képest eltérő szerkezetű és szemléletű VIII. könyv közzététele jóval később, talán már 554-ben, esetleg csak 557 után történt meg. A B VIII feltehetően korábban keletkezett az Épületek (= Aed) című műnél, melynek kiadására 554 és 560 között kerülhetett sor, míg a Titkos történet/Anekdota (= An) még minden bizonnyal 550 körül íródott.
2) Az Anekdota című műről kimutattuk, hogy meghatározhatatlan műfajú, két jól elkülönülő részből álló, nem egységes irodalmi alkotás. Az első rész (1–17) befejezetlen: a négy főszereplő jellemét és cselekedeteit illusztráló anekdoták, illetve a B I–VII történeti eseményeihez fűzött kommentárok laza szövedéke, mely talán már az előző művel párhuzamosan készült, alapját a B I–VII-ből kényszerűségből kimaradt elemek alkotják. A prooimion utólagos betoldás: részben B VIII prooimionjának átvétele, részben a szereplők halála után fogalmazott kiegészítés. A második rész egységes, jól megszerkesztett politikai röpirat, Iustinianos politikájának részletes kritikája (18–30). A mű Prokopios életében nem jelent meg.
3) Részletesen megvizsgáltuk az Anekdota irodalmi előképeit. Prokopios saját állítása szerint (1, 4) az első rész műfaja életrajz. Bár a politikai-etikai életrajz formai elemei (származás, fiatalkor, külső és belső jellemzés, nevezetes cselekedetek) csakugyan megtalálhatók a Titkos történet szövegében, a tanító szándék, az erkölcsi példa felmutatása teljes mértékben hiányzik. Ennek megfelelően a Titkos történet forrásai között számításba kell vennünk a klasszikus történeti művekben megjelenő életrajzokat is, melyek célja kizárólag az igazság bemutatása, olykor az invektívára emlékeztető, erősen támadó stílusban.
4) A háborúk című mű cselekményét bevezető, a bizánciak és perzsák kapcsolatát kronológiai rendben bemutató rész elemzésén keresztül kimutattuk a prokopiosi történetfilozófia egyik meghatározó jellegzetességét. A mű ezen részét (B I, 2–6), mely anekdotába illő epizódokból, mesékből és kitalált történetekből áll, a kutatás szinte kizárólagosan a történeti hitelességet nélkülöző, szórakoztató összeállításnak tekinti. A történetek szerkezetének és funkciójának vizsgálata azonban inkább arra mutat, hogy Prokopios hérodotosi irodalmi technikákat alkalmaz a háborúhoz vezető erkölcsi romlás ábrázolásához. Prokopios a műben ábrázolt erkölcsi romlás okát a helyes értékrend összezavarodásával azonosítja. A hanyatlás az anyagi javak túlértékelésével kezdődik: ez a változás már önmagában is súlyos következményekkel jár, de az igazi katasztrófa csak akkor következik be, ha az uralkodó akarata, érdeke, szeszélye a törvényeknél is fontosabbá válik. A leírás végső soron ezt a folyamatot, a zsarnokság kialakulásának természetrajzát mutatja be.
A munka során felbecsülhetetlen segítséget jelentettek a külföldi kutatóutak. A többszöri bécsi tartozkódás során – amellett, hogy alkalmunk nyílt az Österreichische Nationalbibliothek, az Institut für Byzanzforschung, valamint az Institut für Byzantinistik und Neogräzistik anyagának (kéziratok, szakkönyvek, folyóiratok) részletes áttekintésére – módunkban állt, hogy részt vegyünk három szakmai konzultáción az Institut für Mittelalterforschung munkatársaival, és beszámolhattunk kutatásainkról. Hasonlóan hasznosnak bizonyult a Párizsban töltött hét.
A pályázat részletes kutatási tervében az alábbi publikációs tevékenységre, valamint nyilvános fellépésre tettünk ígéretet: „évente két tanulmány közlése a tárgyban egy lektorált folyóiratban (lehetőség szerint az egyik idegen nyelven), valamint évente egy tudományos előadás a tárgykörben”. A három évre vállalt hat tanulmány (ebből három idegen nyelven) és három előadás helyett a pályázat ideje alatt tizennyolc tudományos közleményt jelentettünk meg (ebből nyolcat idegen nyelven) és öt előadást tartottunk (hármat idegen nyelven, nemzetközi konferencián). A tervezett szemelvényes Prokopios-fordítás kéziratban: a magyarul eddig meg nem jelent, mintegy 1400 oldal terjedelmű görög szövegből (összkiadás J. HAURY 1914–1940; G. WIRTH kiegészítéseivel 1963–1964) kb. 150 oldal jegyzetekkel ellátott fordítása készült el. A szöveg fordítása folyamatosan készül, mert a szemelvényes kiadás helyett kívánatosnak találjuk a teljes anyag közlését.
Meggyőződésünk, hogy a kutatás eredményeinek köszönhetően közelebb juthattunk nemcsak Thukydidés, hanem a késő antik/kora bizánci korszak legnagyobb történetírójának megértéséhez is. A támogatást ezúton is köszönöm.
Budapest, 2015. augusztus 22.
Mészáros Tamás